Hétfő
Ragyogó napsütéssel fogadott minket a reggel, mégis nehézkesen kecmeregtem ki a puha ágyból. A tükörbe nézve őszintén reméltem, hogy egy hétköznapi, kedves Antonio vár lent a konyhában, aki miatt nem kell sminkelni és játszós ruhában is meg lehet jelenni a reggeliző asztalnál... Hál' istennek, épp így lett!
Gyors reggeli után együtt baktatunk az iskola felé. Akkor úgy éreztem, de jó lenne, ha ott lapulna a zsebemben a buszbérlet és 15 perccel tovább szundíthatnék, utólag azonban mégsem bánom a gyalogutat. Főleg ébredés után, nem igazán vagyok kommunikatív, mert még ébredezési üzemmódban működöm, itt viszont nem lehet az ember antiszociális.... Tudod, milyenek a tanárok.... Rád néz, épp csak megmozdulsz, azonnal berak egy skatulyába. Ha nincs szerencséd, első nap elkönyvel későnek, lassúnak, alul-motiváltnak stb. és onnan nagyon nehéz kikerülni! Persze csak viccelek, de tényleg muszáj, sőt meglepően jól is esik átlendülni a saját határainkon, mert ott indul el valami az állóvízből.
Első nap az iskolában
Ebben a megkapó épületben működik az English Language Centre 1962 óta. Meglepően gazdagon díszített belső termei viktoriánus stílusban próbálják elterelni figyelmünket az első napi teendőkről. Adminisztrációval és az iskola dolgozóinak játékos bemutatásával kezdődik a feszültségoldás, amikor is találgatnunk kellett, vajon melyik furcsaság, érdekesség - pl. zambiai szülőfalu, hat ujj, vagy rockzenész előélet - tartozik a kivetített fényképekhez.
A formaságok után még éppen marad egy kis idő a játékra, s lehetett
sprintelni a partra, hogy levezessük ezt a stresszes kezdést egy órás
ebédszünettel.
Bár előző évben már megtréfált a brit időjárás, nem tanultam belőle és újfent hűvös, esős időre pakoltam. A póló vastagnak tűnik, a nadrág pedig kis híján ráolvad a bőrömre ebben a hőségben. Megpróbálok megszabadulni amitől lehet, ezért ledobom a cipőmet ( nem vagyok annyira bevállalós típus ) és átadom magamat a számomra még mindig extázisfaktor sirálykoncertnek.
Az iskolába visszatérve lassan mindenki szállingózik fel a termekbe, így az itt látható pihenő szoba is szépen kiürül.
Ez pedig a másik népszerű kávézó-társalgónk, ahol csakis órák alatt van talpalatnyi üres hely.
A nap folyamán saját kurzusomon és összevont foglalkozáson is részt veszek. A képen látható teremben négyen tanulunk - ha beleszámolom Jess-t is, a tanárnőnket - :-D , majd amikor a tanári tanfolyam csoportokat egyesítik, 32-en gyűlünk össze. Azt gondolná az ember, hogy ez felnőtteknél is sok, azonban ma az egyik érdekes dolog amit tanultam épp ezzel kapcsolatos: felmérések igazolták, hogy a 15 fő feletti csoportoknál a tanítás hatékonyságát tekintve már szinte egyre megy, hogy 19, 25, vagy 30 fős az osztály....
Hogwarts feeling. Még a márvány minta is rátesz egy lapáttal, hogy véletlenül se találjuk meg a helyes lépcsősort a tanteremig! :-D
Városnéző gyorsvizit
A gyalogtúra célja az első iskolai napon nem a múzeumlátogatás, hanem inkább az érdeklődés felkeltése és a tájékozódás támogatása volt. Nőket persze nehéz ebben támogatni... :-D
A part egyik nevezetessége a mini vidámpark, bár nem csak gyerekek csábulnak el ilyen mesébe illő körhinták láttán!
Ha kiérkezik a családom, Lilikével tutifix, hogy felülünk a csillámos hátú lovakra!!
A tengerparti egyszerű nyaralóház épületét IV. György 1815-ben kezdte királyi igények szerint, nagy társasági események lebonyolítására alkalmas Royal Pavilon-ná alakíttatni. Ha bejutok, majd még mesélek róla!
A nyári királyi rezidencia előtti parkba nem kell csalogatni a fiatalokat. Van hová leülni, lehet hangosan vihorászni, magányosan keresztrejtvényt fejteni, vagy szolidan udvarolni...
Senki sem zavarja a másikat.
Szűk utcácskák kacskaringózó sora vár minket a belvárosban...
... és megszámlálhatatlan kávézó, bár.