Vasárnap

Ha csupán 2 heted van az évben, hogy oda utazz, ahová szeretnél, ráadásul akkora mákod van, hogy a magad ura vagy, napi 24 órából 24-et tömény élményszerzéssel akarsz tölteni. Én legalábbis így működök. Mivel a csoporttársaim messze, valahol Canterburyben csatangoltak,  - amit én már meglátogattam 2 hónappal ezelőtt - szó szerint azt csináltam, amihez épp kedvem volt. Felpattantam a Coastliner duble decker buszára, belőttem a Seven Sisters mészkővonulatot célpontul, s elterveztem, hogy egy órát bambulok, míg odaérek. Tudnod kell, hogy Seven day saver bérletem nem olcsó, 21 fontba kerül, azonban nem csak Brighton & Hove-ban, hanem több közeli, s távolabbi kisvárosban is érvényes. 

Lényeg a lényeg, épp elhagytuk Brightont, már utaztam kb. 10 perce, amikor megpillantottam ezt a gyöngyörűséges helyet, Saltdean kisvárosát. A másodperc töredéke alatt lejátszottam a menni, vagy maradni játszmát és a maradni nyert. Mint az őrült, megnyomtam a leszállásjelzőt - szerintem már igencsak az utolsó pillanatban és lenyargaltam a lépcsőn. A sofőr nem ütközött meg rajtam, bizonyára nem az első hezitáló nő voltam az életében :-D úgyhogy szokás szerint megköszöntem a rövidke fuvart és jártam tovább a magam útját...  

Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el