Vasárnapi utazásom hosszabbra sikeredett a Gatwick reptérre, mint terveztem. A gépünk relatíve nem késett sokat, hiszen 45 perces csúszással már mindenki be tudott csekkolni kedvenc fapados gépünkre, azonban a WizzAir 12:50-es indulású járata nem kapott engedélyt a felszállásra 15:30 előtt. Kedvem támadt volna lesétálni a gép mellé, vagy beülni egy étterembe, vagy a pilótafülkébe, de bizony ott kellett csücsükélni egy helyben, mintha egy múzeumi Malév preparátumban lennénk üléspróbán.

És milyen jó, hogy ilyen kedves, szófogadó utazóközönséggel tölthettem ott lent, majd fent a további két sűrű, turbulenciával dúsított órácskát! Illedelmes bocsánatkérések közepette - egy órával a landolás előtt, mikor már végképp minden elemózsiám elfogyott - végiggörgették újra a zsúrkocsit és fájdalomdíjként ingyen itallal és snack-kel kínálgattak minket. Engem sikerült teljesen kiengesztelniük!

Ugye, azért érthető, hogy ezek után miért tűnt olyan vontatottnak a vonat út? :-D

A közel 100 perces, azonban ilyenkor inkább 1000-nek érződő vonatozást követve a pályaudvaron fogtam egy Brighton cab nevezetű taxit és 10 perc múlva már tényleg pikk-pakk odaértem Andrew-hoz.

A taxis egy bangladesi fiatalember volt. Miután könnyedén beemelte a többé már nem kabin méretű bőröndömet a csomagtartóba - tudod, most már észnél voltam ;-) - beállította a tükröt, hogy szemmel tarthasson és szépen elindult a kacskaringós varázsúton. Szerinte épp jókor érkeztem, mert most ég a város a legnagyobb lángon, rengeteg a rendezvény a kellemes időjárás és ennek kapcsán a turisták miatt, a jövő heti tömegbeáramlást viszont még pont sikerült elkerülnöm!

Mondanám, hogy gőzöm sincs, milyen tömegrendezvényről beszélt, de nem így van. :-D

Szóval megnézem saját szememmel és majd akkor nyilatkozom. Addig is nyitott vagyok és éljen a sokszínűség!!!